Elme és szív - éji háborgása
2013.06.01. 06:50
Tégy meg mindent, mi szükséges,
Tégy meg mindent, mi lehetséges,
S valóra válik a lehetetlen!
Elme és szív - éji háborgása
Homokba is írhatom gondolataim,
Azt a tenger mossa el…
Szélnek ereszthetem vágyaim dalát,
Azt meg az orkán űzi el…
S akkor… mi lesz velem?
Szólhatok sötét erdő mélyén, a fákhoz,
Nem nőhetnek már a föl az égig…
S virágokhoz a meddő réteken,
Nem találok már sehol sem virágot…
S akkor… mi lesz velem?
A korhadt fák közt… éjfélen is túl már…
Madarak százai… már árnyékot sem vetnek,
Csillagtalan éjben… nincsenek szárnyak,
Csak csend van, s elvisznek az árnyak...
S akkor… mi lesz velem?
Ordíthatok hegyek ormán, visszhangja félelmetes…
Csak terjed egyre tovább, a végtelenségben…
Ők felülről látták a világ minden mocskos dolgát,
S fekete leplével betemet mindent egyszer… a halál.
S akkor… mi lesz velem?
Hosszú, sötét az éj… torok fojtó… kicsi imám,
Megtört szív… Vértelen ajkam halk suttogását,
Mint isteni megkönnyebbülést,
Rájuk hagyom… szórják, ha akarják…
Eme költeményt...
„Összeteszem, két kezem…
Felnézek rád, Istenem.
S Te, visszanézel rám…
Mit csinál, a báránykám.”
(Fodor Helena sk.)
2013. április 08.
Minden jog fenntartva!
¤¤¤
|