Behálózva, a kaszással
Hiába menekülsz… a zsongó csend elől,
Fekete örvények árnyék gyermeke,
Szürke márvánnyá vált arccal, - ne búsulj!
A pillanatok ablaka… számodra bezárult…
Hiába szorítod rozsdás kilincsedet,
Lebegve úsznak el sorba, halovány levelek.
Néma az ég, álmaink már szárnyra keltek,
Magányosan járnak, mint éjszakai szellemek.
Némák a csillagok, s némák az álmok,
Fehér, zsongó csend, már ne barátkozz!
Ködös kísértetté váltál, valahol, s mindenhol…
Nem, ad már új csodát az ég, s az újhold.
Nem vagy angyal, az álarcod mögött…
Keserű mosoly fedi, szürke felhőfalad,
Valód… szörnyű, véres látomások,
Kísért, félelmetes ellenfél a kór,
S vele megint… halálos csapda vár, s kín.
Remegve tekinget ki néha ablakán,
Fél… sötét éjjel, aludni… egyedül...
Kegyetlen hatalma, piszkos trükkjei,
S kint az utcán is, kihalnak utolsó fényei.
Szellem, értelem, s élet ellentét,
A fej nélküli árnyék már rá borult.
Sötét titokzatos erő, viharosan…
Segít, hogy aztán gyors legyen a pusztulás.
A könyörtelen gonosz most elszabadult…
Kijelölte számodra az utat a múlt?
Tanúja: kegyetlen, keserves tapasztalat,
Szerelem… csalódás… s a múlt…
Mi üldözni fog a síron is túl…
Szívtelen sötétséggel fenyegetve,
Az egész világ állt… a feje tetejére,
Mindenütt hódít, a fej nélküli árnyék…
Napkeltével… Megváltás már nem érkezik.
Senki sem tud, ilyen csodajelet tenni,
Ha a jóságos Isten nincs vele.
Csodák, ábránd, álmok, fény… s árnyék,
Nem üvöltözik már… a megtépázott lélek,
Ámulat, dühödt tettek… nem festhető már le.
Szegény kis kolduskéz, ráncos, öreg…
Tapasztalat, múlt, már nem ér… tévedés…
Éget a szó, izzón… fájón, együgyű szívében,
Születhetik-e valaki újjá, mikor már vén.
Most már, Övé a jelen, múlt, s a jövő…
Ő lesz, éji visszhangom, - visszhangja.
Lényem, s lelkem kettészakadva… érzem,
Lassuló múlt, s jelen között, remeg a térdem,
Elmémem végigsöpör a kór, s bére: felejtés…
S testem, hamarosan két világ között lebeg.
Hiába kért igaz csendet, csak az írogató… író,
Küzdelem, kudarcok, s jutalma: depresszió,
Ő marad, csak az álmaiban mindent kibíró…
Még nem halott… vagy már annak kéne lennie?
De, tudod, azután már a gyertya is, csak csonkig éghet…
S körülötte, mi marad… hitvány lesz a fények fénye…
Álmaid fehér felhőjét, csak kormos füstje lengi be.
(Fodor Helena sk. - 2014.01-05.09.) Minden jog, fenntartva!
| 
AJÁNLOM AZ OLDALT
Súgó
Frissítés
Friss bejegyzések
Friss hozzászólások
Archívum
