Furcsa álmok
Furcsa álmok mezején,
Lebegtünk ott, te meg én,
Felettünk a sötét égen,
Pislákoltak a csillagok.
Hűs szél zenéje andalog,
A tavon a hold kerek képe,
Visszamosolyog.
Amott a messzeségben,
Örökzöldek gyűrűjében,
Mint cukorsüveg,
Gyermek kezében,
Az orom csillámló fénye,
Szinte elvakít.
Furcsa álmok, mesés tájak közt,
Pilleként lebegve, oly nyugtató!
Bár, igaz volna mind ez.
De ide, a sötét, zord valóságba,
Már úgy hiszem, nem való.
Bizirgáló, furcsa érzés,
Kemény, érces hang…
Hirtelen felébredek…
S ezzel, minden, mi édes,
Furcsa álmaim, titka marad.
Elnyeli a néma csend.
(Fodor Helena)
(Sk. Minden jog fenntartva!)
2009-11-19.
|