VIRÁGVASÁRNAP
fh 2010.03.28. 07:02
VIRÁGVASÁRNAP
Jeruzsálemnek útja oly csodás,
Olyan gyönyörű, mint egy álmodás.
Lángolva süt a fénylő Nap hevet,
Nézi ez ünnepi, nagy sereget.
Virágok, ruhák tarka szőnyegén,
Jár a dúsgazdag, a koldus-szegény.
Hozsannát kiált millió torok,
És mindannyian olyan boldogok!
Pálma hull, térdek mélyen hajlanak,
Amerre Jézus lassan elhalad.
Ujjongó szavak, új virágeső,
Áldott a Király! Áldott, aki jő!
Jeruzsálemnek útja csupa fény,
Virágvasárnap, régen várt remény,
Örömmámorban ül a nagy tömeg,
Jézusnak egy utolsó ünnepet.
S míg minden virág elébe lehull,
Jézusnak lelke lassan elborul.
Látja előre a nagy végzetet,
És megsiratja Jeruzsálemet.
Hervad a virág, mi letépve van,
A nagy tömeg is lassan elsuhan,
Virágvasárnap! Te szép! Te csodás!
Miért múltál el, mint az álmodás?
(Kárász Izabella)
Virágvasárnap, a húsvét előtti vasárnap, a nagyhét kezdete. A virágvasárnap elnevezése abból ered, hogy a Jézust fogadó tömeg pálmaágakat szórt a szamárháton vonuló Megváltó lábai elé. Ennek nyomán alakult ki a pálmás, Európa északi részein, pedig a barkás körmenet és a barkaszentelés szokása.
Nagyböjt utolsó vasárnapja
Jézus szamáron való diadalmas Jeruzsálembe vonulására emlékezik ekkor a kereszténység.
A Szentírás szerint az egyetlen kivételes alkalom, amikor Jézus nagy tömeg előtt elismerte isteni királyságát. Az ünnep elnevezése abból ered, hogy a Jézust fogadó tömeg pálmaágakat szórt a szamárháton vonuló Megváltó lábai elé.
Ennek nyomán alakult ki a pálmás, Európa északi részein, pedig a barkás körmenet és a barkaszentelés szokása.
A barkaszentelés vagy bármilyen frissen hajtott zöldág szentelés szokása a magyar egyházi szertartás fontos része volt virágvasárnapon. Az ágszentelés énekléssel, dramatikus mozdulatokkal történt az ünnepi körmenet során. A szentelt barkát felhasználták rontás ellen, gyógyításra, a mennydörgés és villámlás elhárítására.
Sokfelé élt a hiedelem, hogy a szentelt barkát nem szabad bevinni a házba.
A tiltásnak falunként, városonként más magyarázatát adták.
Szegeden például azért nem vitték be a barkát a szobába, hogy ne legyen sok légy a nyáron. Míg Tápió mentén azért maradt házon kívül a szentelt barka, hogy sok fias tojása legyen a tyúkoknak. Az állattartásban betegség, rontásűző hatást tulajdonítottak a szentelt barkának, ezért füstölték vele az ólak belsejét.
Hazánkban virágvasárnapi leányszokás volt a kiszejárás és a villőzés. A kiszejárás az északi megyék falvaiban volt elterjedt. A kisze női ruhába öltöztetett szalmabábu, amit a lányok énekszóval vittek végig a falun, majd elpusztították: vízbe dobták, vagy elégették.
A bábu a tél, a böjt, betegségek megszemélyesítője lehetett.
A kiszebábu megsemmisítése szertartásosan ment végbe: levetkőztették, szétszedték, úgy dobták vízbe, égették el, majd körültáncolták a tüzet. Helyenként a lányok a kiszéből vett szalmacsomó úszásából jósoltak a férjhezmenetelről, másutt a vizes szalmacsomóval dörzsölték az arcukat, hogy ne legyenek szeplősek.
Egyes magyar falvakban a kiszehajtást villőzés (a latin villus „lomb” vagy a szláv vila „tündér” szóból) követte. A lányok felszalagozott, kifújt tojással díszített fűzággal jártak házról házra, ami a tavasz behozatal jelképes rítusa volt.
Virágvasárnapon, az idén március 28-án, kezdődik a keresztény húsvétot megelőző negyvennapos böjt utolsó hete, a nagyhét.
Az ünnep arra emlékeztet, hogy szenvedése előtt Jézus felment Jeruzsálembe, hogy az ünnepi pászka-vacsorát ott költse el tanítványaival. Az Olajfák hegyénél két tanítványát előreküldte egy szamárcsikóért, amelyen még nem ült ember, majd ezen, vonult be a városba.
Az ujjongó nép pálmaágakkal integetett, innen a latin elnevezés: Dominica in palmis de passione Domini, azaz pálmavasárnap az Úr szenvedéséről.
Az egyházi liturgiában már az első századoktól fogva gyökeret vertek a jeruzsálemi bevonulást felelevenítő szertartások.
400.-ban ünnepi menetben vonultak a hívek pálmaágakat lengetve az Olajfák hegyéről a városba. Hamarosan Konstantinápolyban, majd a XI-XII., századtól Rómában is szokásba jöttek a virágvasárnapi szertartások, a hívek által hozott pálmaágak megáldásának szokása bizonyíthatóan a VIII. század közepére nyúlik vissza.
Az ókori világban a pálma az élet, a reménység, a győzelem jelképe volt, és a vértanúkkal is összefüggésbe hozták.
Azokban az országokban, mint hazánkban is, ahol nincs pálma, barkát szentelnek meg a katolikus papok virágvasárnap. A barka beszerzésére az ünnep vigíliáján, azaz szombaton kerül sor, egyes helyeken ez a harangozó feladata volt, máshol lányok, legények és gyerekek szedték a fűzfabarkát.
A virágvasárnapi szertartás a barkaszenteléssel kezdődik, majd körmenettel folytatódik.
A szentmisében ekkor olvassák fel Jézus szenvedéstörténetét, a passiót Szent Máté evangéliumából. A megszentelt barkát elégetik a következő év hamvazószerdája előtt, és ezzel hamvazza a pap a híveket.
A szentelt barkához országszerte számos hiedelem fűződik.
A legelterjedtebb szerint, ha a templomból jövet lenyeljük egy szemét, az megvéd a betegségektől, főleg a torokfájástól.
Egyes helyeken úgy tartják, hogy a megszentelt barkát nem szabad a házba bevinni, mert akkor nyáron sok légy lesz, ezért azt a padlásra, ablakba, házereszre akasztják.
Elterjedt hiedelem, hogy égiháborúkor a barka megvéd a villámcsapás ellen.
Más helyeken, például Gyimesben csak a szentelt barkát lehet bevinni a házba, mert ha megszenteletlenül kerül oda, elhullnak a csirkék és egyéb aprójószágok.
Virágvasárnapi szokás több palóc községben az úgynevezett kiszehajtás, azaz a tél temetése.
A lányok egy szalmabábut női ruhába öltöztetnek és körülhordozzák a faluban, azután levetkőztetik, a szalmát, pedig elégetik vagy vízbe, dobják, hogy elűzzék a telet és a betegségeket.
Virágvasárnapon tilos a munka, s főként a mulatság.
A Mátraalján úgy tartják, hogy ekkor nem szabad táncolni, mert letáncolnák a fákról a virágot. A népszokás szerint ekkor jó elvetni a virágmagvakat, mert szebbek és illatosabbak lesznek.
¤¤
|