Őszi könnyek- Könnyhullatással
Fodor Helena sk 2015.03.23. 01:51
Őszi könnyek
Szememből az arcomon át, egy könnycsepp esett a földre,
Bús lehajtott fejjel, ásom el az életem, be a kemény földbe.
„Soha ne becsüld alá a könnyek csodáját!
Ezek a gyógyulás vizei, s az öröm folyamai lehetnek.
Néha a könnyek… a legmegfelelőbb szavak… Amiket a szív szólni képes.”
(William Paul Young)
Könnyhullatással
Álmatlan, könnyhullatással töltött éjjelek, s nappalok,
Megkövesedett már a kérges szív… nagyon fáradt vagyok.
Se tavasz, se nyár… minden ideje korán, őszbe fordult…
Tél a lábát már lerakta, mielőtt álmában oldalára fordult.
Hűvös szoba, a kályha már dorombol… lassan melegít,
Bizony létezik olyan, akin már nem segít… belülről fázik...
Őszi nap, pislákoló fény, bús szív, csendes az éj,
Hideg-est, a szél is kesereg, az arcomon könny pereg,
Egy szürkülő kép… Itt még tiszta, önfeláldozó a lélek…
Meghitt pillanat, néma remény, fájdalom a szívben…
Emlékek lángja gyúl, keserű könny, s rejtett félelem,
Elnyelte őt a sötétség, a fénytelen… égi rejtelem.
Odakint, alszik már az utca, a falu… csend van a téren,
Megállt az idő, harang se kondul, légüres az éden…
Valahol… halk muzsika dallama száll fel az éjben…
Csillagpor hull, s lassan… fények gyúlnak az égen.
Álmom, angyalok vigyázzák, s eltűnik bús szellemem.
Talán… nemhiába, hullattam könnyeket, minden éjjelen.
(Fodor Helena)
(Sk. Minden jog fenntartva! 2014.09.12)
|